Tizenhatodik fejezet
Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy
naplója
IX.
Almira főlegvár szobámban. Kelt mint bent.
Most mégiscsak lejirom, hogy a napló mitől
jön rá az emberre; mer nekem magamtól sohasem
jutott volna az eszembe.
Asz úgy kezdődik, hogy
őfelsége mégis akormikor a hajón
álltunk, mondá:
- Maj vigyázzon azért mindenre, nehogy
galibát csináljon.
- Felsék bíszhat - mondám higgadtan
-, én megállom a helyét a trónon, illetve
megülöm, mivel áldogállani nem
szokásom.
Akkormég úgy hitte, hogy ő jön
helyettem királynak. Pedig én mentem helyette, mert
Greenwood őt letagatta (pedig fájt neki) Egmont meg
engem felismert és az nem fájt senkinek, hogy a gyilkos
Warins és az összes bentszülöttek egy
csavargót ölnek meg a király helyett. Csak aszt
sajnálom, hogy egy napra ládába zártam
Piszkos Fredet, és így nem bírta elszöktetni
Tahitibe a királyt.
No mintegy. Remeljük a legjobbat. Én csupa
jobbhelyre attam ajánlást
őfelségének ezért, ha nem lesz baja, akkor
örülhet, hogy megúszta.
Mostanában a könyvtárban
pálinka helyett könyvet is néztem több
alkalommal. Nagy uralkodók volt a címe, és
tanultam ebből a szakmát.
Itten van asz, hogy minden uralkodónak
családi fája van, de amint látom, aszon nevek
nőnek. Aszután áll, hogy egy uralkodó,
bizonyos Bonepárti aszt mondta, hoty kenyérrel és
vassal Kínáig is eljut Franciaországból.
Asz nem kunszt. Próbálja meg egy vas nélkül,
ahogy én szoktam. Továbbá uralkodók
kegyesek, leereszkedők és fent ségesek és
nem tetsző egyéneket a vár fogán
lelövetnek. Vagy pedig lefejezték a nyakukat.
Meg eszt mondják: "Uralkodása alatt
népe felvirágzott és a főtéren egy
szoborba megöregítették mását.
Népe célját tűszte ki
boldogulásul..."
Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a
hóhérnál tartott válópert.
Igaszán elvesztették érte a fejüket a
nők.
Hát esz nem érdekes. Sokkal
iszgatóbb, hogy a főlegvár erkélyén
át látok jönni egy ismerős alakot.
És megrémültem... Szentatyám...
Miféle csoda?
Ez Bonifác!
Semmi 2-ség. Ez a szélhámos
megismert a hajón és megsejtette asz üzletet! Ide
jön zsarolni! Na megállj! Sajátkezűleg
csengeték, és amikor jött a lakáj, akinek
cipőjét még mindig hordám (saját
lábúlag), a hídlakót kértem.
Na jött. Copffján a propeller, ruhája
zöld és arca mintha holta után
márványba megöregítették volna.
- Gombperec úr! Egy ember jön a
főlegvár felé! Fogassa el.
- Miért felség?
- Az az én dolgom. Azonnal fogassa el,
vessék börtönbe és hajnalban a vár
fogán...
- Felség! - rebegé.
- Csend! Kora hajnalban a vár fogán
felpofozni és kitoloncolni a szigetről.
Többé nem látogathatja.
- De... ez nem törvényes
eljárás! Én itten egy miniszter rangjában
a törvény őre vagyok.
- Kollégám egy bizonyos 8-dik Henrik, aki
szintén szigeti király volt, még Mórhus
Tamás nevű miniszterét is lefejezé.
- Felség... ez nagyon régen volt.
- Majd én visszahozom ezeket a régi
szép időket. Menjen és tegye amit parancsolni
kegyem vala. Aszt az embert hajnalban a vár fogán egy
balegyenessel kitoloncolni.
Rezgett a feje szegénykének, amíg
ment. De parancs az parancs, jól tudám.
Amikor kinésztem asz ablakon, éppen
elfogták eszt a sakál Bonifácot. És ha nem
nésztem volna királyi tekintélyemet,
enenkezűleg kenek le neki, mert ilyesmit nem jó
másra bízni.
Eszután jelenté a lakáj, hogy a
fürdő tálalva van. Mer királyoknál
ez úgyszólván mexokott művelés. Majd
után ismét jött Gombperec a hídlakó,
de a feje még mindék reszgett. Egyik kezében
hoszta a cipőit és harisnyában volt.
Igen kevéssé elbűvolő
látvány fiatal hölgyeknek. És már
esteledett. Mondá:
- Felsék, asz államtanács
várja.
Meghajolt és távozott, mer
harisnyában volt. Én is készültem a
cipőt lehuszni, és jött a lakáj.
- Szőr Ekmont!
- Jöhet - mondom én.
És jött. Egy másodpercig farkasszemet
nésztünk. Azután szóla:
- Kész van az államtanácshoz?
- Igen. Csak... megfürödtem épen.
- Röviden: ha a mai államtanács nem
pikkelyezi a trónöröklési
törvényt, akkor maga gyámság alá
jön, és a Citag Ella várja magát.
Bisztos egy öreg nő, hogy így ijeszt
vele. Mostan baj volt aszonban a gyámság miatt.
- Nézze Egmont... eszt... úgy áll a
dolog, hogy adjon időt még... mondjuk...
- Hiába 5-öl 6-ol. Esz fiksz! Esz
hadüzenet. Áll Timátum!
Ez valami bentszülött átok lehet. De
mingyár elment.
Én meg ott álltam megfürödve.
Most mi legyen? A királynő kért,
hogy ne írjam alá. A király sem akarhattya, hogy
én a képébe törvényt hosszak.
Kinésztem.
Sok, sok csillag volt és nehéz esti
levegő... Mindenfelé a pálmák és a
szabad természet jó szagai, meg arra messze a sima
fekete Indiai Oceján.
Eh! Fülig Jimmy! Mire vársz? Vigyél el
néhány ékszeres kitüntetést orgaszda
barátaidnak és gyerünk? Nem teneked való az
uralkodói ipar!
Már most vaty két napja nem jól
alszom asz ágyban és nincs étvágyam.
Toulonban egy vizes bálán jobban hálnék
és fejedelmi lenne utaszni egy hajófenékbe.
Esz nekem elég volt! Mire elmúlik a
monszun, jó lenne valami lármás
kikötőben lenni...
Hát gyerünk. És eszennel
kiváltó tisztelettel ajánlom magamat!
Néhány kisebb fém emléktárgyat,
aranyt meg ilyent azért viszek. Asz ember ingyen nem uralkodik!
Ahogy a királynő mutatta, elfordítok a kép
mellett egy fát és keret odébmegy. Én
besliszolok és visszatolom.
Jó napot. Csak várjon a tisztelt
államtanács harisnyába, amíg
náthát kap. Végigmegyek folyosón. Mert a
zseblámpámat megőrzém uralkodásom
idején. Keszdedétől napjainkig..
Néhány szép nagy patkány
riadtan szétfukál. Helyes kis állatok eszek.
És végül gyövök egy nagy kapuhoz. Eszt
kinyitom és ottan vatyok a hetyoldalnál.
Szabad ég alatt!
Teleszívom magamat a friss levegővel! De
nagy öröm, ha az ember tetronidzálhatja
magát... Ott van a vasúti sín fűvel
benőve... Istenem! Hogy is van a csavargók nagy
mondása?
"Mindenütt jó, de legjobb sehol!"
Hohó!
És már indulnék, amikor egyszerre
egy csendes hang mondja:
- Jó estét José.
Ott áll előttem a
kísértetkapitány, és egy pisztoly tart az
arcom elé, de nyugodt és közömbös, mint
mindig, és sapkaernyőjén, meg a
gummiköpenyén folydogáló párák
vízcsöppjein megcsillan a holdfény.
- Maga...? - mondom kissé rekedten, mert furcsa
volt.
- Igen.
- Ki maga?
- Mindegy José. Így nem hagynak ott egy
trónt, battyuval, éjszaka!
- Mi köze?
- Csend... Még szükség van
magára José. Maradnia kell, érti?...
- És ha nem?
- Akkor lelövöm.
De ezt szinte szelíden mondta. És
cigarettázik.
- Mondja, José, igazán nem tudja, mi lett
avval a szekrénnyel, ami Fernandez szobájában
volt, aki régen herceg?
Mit akar ez evvel? Valami kígyó zörren
a bokorban.
- Feleljen, de őszintén, mert nagyon fontos
lehet.
- Felelek. Nem tudok a szekrényről...
Dehát esz miért fontos?
- Mer... lehet, hogy amikor én magával
vízbedobattam Fernandezt, akkor a halott helyett ez a
szekrény volt a lepedő alatt.
- Aszt nem lehet! Láttam a halott kezét
kilógni. Szürke, nagy kéz...
Valósággal felderült az arca:
- Esz biztos?!
- Bisztos... Dehát...
- Menjen vissza, José.
Könnyű szél jött erre át a
dagállyal a tenger felől és sós szag
volt... Láttam is messze, ahoty egy repülő hal
felugrott a víszből és tükrözve
ficánkolt...
De jó lenne menni.
- Vissza José - mondta ismét csendben
és nekem vissza kellett menni, pedig olyan csuda
ködök jöttek befelé a tengerről...
- Hm... - jegyeztem neki mentében. - Félek
az államtanácstól...
- Nem lesz államtanács! -
kiáltá utánam és becsapta a kaput.
Hallottam, ahogy egy nagy sziklát
dübörgőn rágurít.
Fogva voltam most már. Erre nincs
többé kijárás. De miért mondá,
hogy nem lesz államtanács?
Pedig nem volt. Jól tudta.
- Itt van Warins - mondta rekedten a
hídlakó.
- Mi történt?
- Ször Egmontot megölték. Ő volt
a bosszú első áldozata.
(Folytatása
következik.)