A konyha nyelvhasználata is állandóan frissül, újabb anyagok, hozzávalók használata válik mind általánosabbá, új eszközök és újra szokásba hozott régiek kerülnek az értő szakácsmesterek kezébe. De vajon a sok idegen szóból, sok megnevezéssel ismert fűszerből nem kerekedik-e ki valami rettentő zagyvaság, nem lesz-e a homály még sűrűbb, mint előtte volt.
Számos nyelvművelő írás foglalkozott például a sport nyelvével, a közéletével, az iparéval, továbbá számos jó szándékú (vagy éppen délibábos) nyelvfaragó alkotott vagy vett használatba újabb és újabb szavakat. A konyha szaknyelve ebből jobbára kimaradt. Nagyszerű szakácsmesterek szájába adtak olykor csacskaságokat a hozzá nem értő, de lelkes tollforgatók, ami aztán nyomtatásban jelent meg, s a következő generáció ezt szentírásként fogadta el.
Közismert, hogy amelyik idegen szót hosszabb időn keresztül használják, az előbb-utóbb idomul a befogadó nyelvhez, s eredeti írásképét elveszíti. Egy darabig párhuzamosan él az idegen és a kiejtés szerinti forma, de végül magyaros írásmódja rögződik meg. Mi több, az eredeti írásmód megőrzése sznobizmusnak tűnik.
Az európai hagyományú konyhaművészet joggal tekinti zsinórmértékének a francia konyhát. Ez helyes ugyan, de nyelvhasználati szempontból igen sok kínos következménnyel jár.
Kezdjük a séfekkel. Ez könnyen leírható, hangalakja sem üt el a magyar nyelvtől (bár az igazat megvallva, elenyésző az f hangra/betűre végződő és nem idegen eredetű szavak száma...). De
nem tudom, mit kezdjek az Executive chef hímzett feliratával a konyhai vezéregyéniségek köpenyén. Nekem ugyanis az executive végrehajtót jelent, de mint kiderült, az E.C. irányít és nem hajt végre... Mindenesetre sem a Chef oldal (egy szakfolyóiratban), sem egy Chef ecet (a palackban) nem lesz attól séfesebb, ha francia (az angolba is átkerült) írásmóddal írjuk.
Ez a fránya francia nyelv amúgy is sok gondot okoz. Például néma szóvégi e-ivel. A szóvégmutató szótár első merítésre harminc olyan szót mutat, amelyeket követhetnénk; a parketten kezdve, és a sziluetten meg a piruetten végezve. (A második merítés bizonyára még többet adna.) Ezen felbuzdulva döntöttünk úgy: a Konyhaművészet csak és kizárólag a bagett, a raklett és a vinegrett alakokat fogja nyomtatásban használni. Érdemes megfigyelni, hogyan változott például a különféle mártások írásmódja. A besamel, a remulád-, a muszlinmártás már a hetvenes-nyolcvanas években megmagyarosodott.
Visszakozunk ellenben egy másik kérdéskörben. Közismert, hogy a kékpenészes sajtok királya a Roquefort. Csakhogy a név eredetvédett, nem nevezhető úgy semmi más, hiába fért el a rokfort a magyar helyesírási szótárban. Hasonló a fölállás a Cognac megyei cognac és a konyak dolgában. Vagyis csak az eredeti sajt és szeszes ital viselheti a helyhez kapcsolódó megnevezést. (Még szerencse, hogy a nyelvújítás megalkotta számunkra a pezsgő szót, mert különben szenvedhetnénk a Champagne - sampány párossal is.) És amint a kedves olvasó láthatta: válogatnunk kell a szinonimák között: vagyis kékpenészes sajt, márványsajt (ámbár ez is márkanév, talán legfeljebb nem védett annyira), illetve borpárlat, borlelke, esetleg párlat (a brandy vagy weinbrand használatával nem oldunk ám meg semmit!)
Bedő J. István
Konyhaművészet