Tizennegyedik fejezet

Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója

VIII.

Eszt a naplót aszért kesztem írni, mert egy különös felvilágosítás követkesztében Őfelsége amikor becsúsztam többrendbeli figyelmeztetésre hívta fel a következőkben. Ez akkor volt, amikor átattam ennek aszt a címeres szarvasbőr táskát, amit Piszokos Fred ellopott Fenantesztől. Esz az Ekmont is olyan szigorú, mint asz volt.
   De én elbántam vele éspedig így. Ámbár:
   Kihallgatódzásra jött, amikor négy napja már a fölegvárban minden ajtaja le volt zárva osztálylakomnak. A legutóbbi nép közé vegyülés miatt.
   Akkor jött a Higdaló ez a Gombperec. És mondá. Zöld papagály ruhában volt aranyos dísszel:
   - Itt van a fogadó idő. Kíván valamit felség?
   Mondom: Igen, kívánnék valamit.
   - Mitpedig felség?
   - Vegyen egy parókát, mer káprázik a szemem a kopaszságtól, ha csillog a lámpáknál.
   - Parancsára - mondá. - Felséged előírhatja, hogy milyen parókát vegyek.
   - Mondom: zöldet, mer az megy a ruhájához.
   Azt mondá erre, hogy akkor őtet majd kinevetik. Megnyugtattam, hogy az így is megtörténik, tehát nem kockáztat semmit.
   Erre bejelenté Egmontot, aki jött. Ketten beszélgettünk kétszemközt Ekmonttal, mert Gombperec ki vitte az övét.
   - Felség - mondá Ekmont. - Holnapután államtanács. Önnek meg kell hozni az új törvényes pikkelyezést a trónöröklést illetőleg.
   - Aszt én nem teszem - mondám. - Maga jól tudja, hogy én nem vagyok a király, mert gyerekkorom óta jól ismer, és homlokán heged a régi sebes kardos nyom. Tehát tudja, hogy nemvagyok király, tehát nem hozhatok új törvényt.
   - Ha így lenne, ezt már mondtam egyszer - felelte igen dühhel -, az halálos kivégzést vonna maga után.
   - És én magam után vonnám önt. Mert ismeri a királyt! Miért nem leplezett le azonnal? Miért hagyta, hogy trónvitorlás történyen? Ha én bűnös vagyok maga a palást!
   Így odamondtam! Egyenesen neki!
   - Erre kissé falfehére halotthalványult. Jól visszavágtam. Mer ha én nem vagyok a király és idáig hagyott engem fajulni, akkor ő is palástbűnös és ezért mellém ítélik a szomszéd kötélre bíróilag.
   Egész elém állt. De én nem ijedék, mer esz nem családi nekünk.
   Így szóla:
   - De... Azt könnyű bebizonyítani, hogy ön ép nem elméjű és gyámság jön. Én leszek a régen herceg és önt a főleg várba életfogytig várja a...
   Itt valami nőt mondott, aki vár. Bizonyos Ella. Az várja a bolond uralkodót. Bizonyára ápolónő. Tudom már! Aszt mondá:
   - Önt várja a Citad Ella!
   - Nézze - mondtam, - nem vagyok egy szívbajos uralkodó és velem nem lehet a sors kegyelméből kitólni. Én nem hoszok törvényt, amíg nem vagyok személyesen itt. Mer most csak helyettem vagyok itt. Maj ha visszatér az igazi. Asz hoz.
   - Három nap gondolkozási időt kap. Ha addig... nem szánja el magát, akkor cselekszek! Érti... felség?!
   - Nem vagyok hülye - mondám kegyesen.
   - És mi a válasza?
   - Az, hogy majt pont magától kapok szívrohamot az ijedségből kifolyólag.
   - De...
   Kegyesen csengeték a gombon:
   - A kihallgatódzás véget nyert!
   És nem felelhete mer jött a Hídlakó fehér parókában fekete kamáslival hátul.
   Ekmont remegve dühtől távoza.
   - Esz a paróka régi francia aloncs nevezetű... Esz jó? - mondta a Hídlakó.
   - Olyan azzal a maslival, mintha egy hibbant ősz nő bakfisnak hinné magát. De jobb, mint saját fénycsiszolt, hajtalan skalapja.
   Mondám. Ő fordula és mente. És olyan volt hátulról nézvést copffjában a fekete propellerrel, mint egy különös hitroplán.
   Én pedig bementem a könyvtárszobába és kivettem a polcról, a könyvek tára mögül pálinkát. És ivék.
   És amikor este lett, akkor jelenté a lakájom:
   - Az ágy előálla.
   Miután átöltöztettek éjszakára, selyembe és már lefeküdtem volna, amikor kopogtatnak.
   Egy képen. Mert a falon egy kép ábrázolá atyámat, aki elhunyt, egy öreg St. Antoniót. És újra kopogás hallatszott, a kép mögül, amiről kiderült, hogy rejtekajtó mint filmben. Mert félrelépett a kép, és mögüle a keretben egy folyosóból megjelent egy hölgy.
   A királyné állt ott. Anyám! Akinek nem én vagyok a fia, csak helyettem pótolom magamat.
   - Bocsásson meg uram! Nem volt módomban idejönni másképp.
   - Más kép nincs is a szobában - mondom én -, de kegyeskedjék elhagyni kereteit felséges királyanya.
   És bejött.
   - Ezt a járót csak én ismerem és boldogult férjem.
   Nagyon szomorúnak látszott a királynő. Sajnáltam Szívből.
   - Mit tehetek felséges anyakirály?
   - Uram! Ne írja alá a pikkelyezésről szóló törvényjavaslatot!
   - Habozott és a hajához nyúla.
   - Mek kell bíznom magában - mondá majdpedig. - Úgy látom, egyszerű, de okos és jó ember.
   És most, mint valami polgári asszonyság, egyszerűen mekfogta a kezem. Ez nagyon jól esett, mintha csak asz én mamám lenne. Nekem is volt. Mer nemcsak királyoknak lehet mamájuk, hanem sokszor a legeccerűbb csavargónak is. És mék aszt mondá:
   - Hallgasson ide fijjam!
   Így mondá!
   - Ekmont, a fivérem, a koronát akarja magának. Saját magának. Ha asz a törvény van és magát szerencsétlenség éri Warinstól, hogy a merénylő megöli, akkor vagy én vagy ő lehetne a király, az új törvény szerint, amit magával akar beleitatni új törvénynek. A mostani szerint, nem lehet más a király, csak vérbeli St. Antonio.
   - Ilyen gaz esz asz Egmont?
   - Fél. Nagyon fél.
   - Mitől?
   - Asz régi történet. Húsz év előtt én nem voltam királynő, hanem Wilbour Tehodor fregattkapitány felesége voltam, és született egy gyerekünk. Az elhunyt király, St. Antonio főherceg egyszer látott Tahitiben, ahol laktunk és belém szeretett. Neki is volt egy gyereke és felesége. Én hát nem is álltam vele szóba mint asszony. Hiszen nős, családos volt. Ő akkor éppen trón nélkül élt Tahitiben, mer lázadás miatt menekült. Azután egy ragályba meghalt felesége és gyereke, és nagyon szerencsétlen volt, és sokat járt hozzánk. Kedvelte férjemet, és fivérem, Egmont, bizalmasa lett. Azután visszafoglalta Almirát, és király lett. Akkor asz én gyermekem volt kétéves. A férjem Wibour Theorod fregattkapitány akkor úton volt. Ő sohasem volt jóviszonyban Ekmont fivéremmel. És egyszercsak Ekmont aszt jelenté nekem, hogy Theodor betegen jött haza fregattján, és a szingapúri kórházban van. És engem yachtra ültetett, hogy hoszá menjek. És akkor amikor a yacht nyílt tengeren volt kisült, hogy Ekmont hazudott és elvittek Almirába. Erővel. A gyermekemet előre elvitték tőlem, és miatta és is mentem. Csukott kocsiba vittek a kikötőből a Főlegvárba, de a nép éljenzett. Asztat hitték, hogy én vagyok a királyné. Mer a király ezt hirdette ki. Pedig a királyné az igazi trónörökössel még Tahitiben meghalt. De a nép ezt nem tutta, csak látták, hogy jön egy gyerek meg egy nő. De az én voltam. Mit csinálhattam én a Főlegvárban? Férjemet nem értesíthettem. Vele elhitették, hogy elhagytam. Belekellett nyugodni lassan, lassan. És a gyerekem így trónörökös lett. Egmont mindig tudott engem tenorizálni. Most is. A St. Antonio, akit maga ismer, az Wilbour Theodor fija, és ezt senki sem tudja, ő se tudja, csak Egmont, én és most maga. És tutta a meghalálozott, a néhai király bátyja, Fernandez, aki régen herceg volt...
   Esz nagyon regényes hisztória.
   - És - kérdem - mitt tett a fregattkapitány Wilbour Theodor?
   - Ő keresett sokáig. Aszután évek múlva megtalált. De a fija miatt hallgatott, hiszen már akkor trónörökös volt és csendben elment. Ekmontnak pedig írt, hogy ha a fia király lesz, megmond neki mindent. Esz lesz a bosszúja. És Ekmont mindég félt ettől, és ha mostan törvény jön, hogy asz én királynői családom is örökölheti a trónt, akkor ő mekkoronásztatja saját magát, és a fijamat kisemmizi a trónból.
   Mostan értettem.
   - De - kérem - miért vagyok itten én? A király a hajón tutta aszt, hogy engem elhosznak ide? Nem igaz, hogy ő vegyülni akart?
   - A király nem tudta mi történt, csak aszt akarta, hogy maga helyette Szingapúrban legyen, amíg ő sétál kissé. Ám a Titkos szolgaság egy embere ezt kihallgatta, közben mi rádión megtuttuk, hogy Warins Bob megszökött a börtönből, és jön merényletet elkövetni. Ekkor kapóra gyött a Titkos Szolga értesítése, hogy fijjam magával személyt cserélt.
   - Aha! És így nem a királyt merényli, hanem engem öl meg.
   - Igen. Egy Greenwood nevű tudós tanárt kellett csak értesíteni, hogy tagadja le a herceget. Ő köszölte aszóta, hogy megtette, de nagyon fájt. És maga elé utazott Ekmont. Mivel az érkezésnél átölelte magát, mindenki azt hitte, hogy maga a király. De nekem ez így nem tetszik, hát megmondtam. És ha nem akar ebben a veszélyben maradni, menjen.
   - Ezt nagyon jó tudni, ámde nekem megpucolni nem szokásom.
   - De a pikkelyezést ne engedje, mert Ekmont a fijamat, amire visszatér, kijátssza a kinullázásból, hogy ő legyen a király saját kezűleg.
   Ilyen egy körmösfont ez asz Akmont, homlokán a feltűnő ismeretjel dacára.
   - De - felelém - hogy hagyhatták őfelségét egyedül Szingapúrban, mijután az a Greenwood megtette (de nagyon fájt).
   - Mer a mi titokzatos álatunk embere ott a hajón aszt mondta, talált valakit, aki őfelségét leszállástól kesztve követi és megvéti, és ez olyan ember, aki bisztos meg tudja óvni, mint a testőrsége. És majd őfelségét elvezeti egy hajóra, amellyel Tahitibe viszik.
   - És így történt?
   - Nem sajnos - és sóhajta szegény. - Asz asz ember nem bírt ott lenni a kiszállásnál, és most nem tudom, hogy mi van a fijammal.
   - Ki asz asz ember?
   - Akit maga bezárt huszonnégy órára. Piszkos Fred, a kapitány, a ládába.
   Most már tuttam, hogy milyen igasza volt, amikor elájult.
   Kelt mint, ma uralkodásunk annójában, Almira székestrónváros főlegvár által kézzel. Fojatás a következő: